Részletek
2013 áprilisától hazánk és a környező országok legszebb templomaiban tartott formabontó koncertturnét az Omega. Szimfonikus zenekarokkal kiegészülve, új hangszerelésben adta elő klasszikussá vált dalait. Noha az Oratórium látszólag a rockzenétől távoli műfaj, a szerzők az eredeti daloknak a szokásost messze meghaladó új értelmezést adtak, megtartva a rockzenei elemeket. A dalok új hangszerelésével, klasszikus zenei formákba öntésével a szándék arra irányult, hogy az Omega életműve új műfaji dimenziókban élhessen tovább. A koncepció olyan jól sikerult, hogy felejthetetlen hangulatú előadások születtek, amiket mindenképp meg kellett örökíteni. A legalkalmasabbnak erre a szegedi és a debreceni karácsonyi koncertek bizonyultak. Különleges ajándékként a koncertek anyaga DVD-n is a gyűjtők birtokába kerül a kiadvánnyal. Az album elegáns, háromszárnyú, oltár-formátumú digipak. Adatok: Zene: Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György, Presser Gábor Szöveg: Adamis Anna, Bródy János, Sülyi Péter, Trunkos András, Várszegi Gábor Közreműködtek: Kóbor János – ének, vokálok Benkő László – billentyűs hangszerek Debreceni Ferenc – dob és ütőhangszerek Szekeres Tamás – gitárok Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek Szöllőssy Kati – basszusgitár Szegedi Szimfonikus Zenekar (Szeged) Óbudai Danubia Zenekar (Debrecen) Dallista (CD és DVD is): 1. Les Preludes – Nyitány 2. Hajnal a város felett 3. Egy életre szól 4. Boldog angyalok 5. Az éjszakai országúton 6. Ne legyen 7. Ballada a fegyverkovács fiáról 8. Álmod orzi egy kép 9. Én elmegyek 10. Megszentelt világ 11. Szállj le hozzánk angyal 12. Koncert a Mennyben 13. Egy új nap a Teremtésben 14. Az égben lebegok csarnoka 15. Les Preludes – Finálé